Senkik a BL-ben – II. rész

2012-07-27 14:37:00 - ToteszB

Előző részünkben hat olyan csapatot mutattunk be, amelyeknek már a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében bizonyítaniuk kellett. Úgy illik, hogy beszámolunk a továbbjutók második körben mutatott produkciójáról is

Ünnepelnek a Dudelange játékosai a Red Bull Salzburg ellen.

Az első felvonásban az F91 Dudelange (luxemburgi), az SP Tre Penne (San-marinói), a Valletta FC (máltai), az FC Lusitans (andorrai), a Linfield FC (északír) és a B36 Tórshavn (feröeri) került bemutatásra. Ebben a részben pedig a három továbbjutóról lesz szó, majd röviden kitérünk a Loki szereplésére is, hiszen véleményünk szerint az Albániában lejátszott mérkőzés hatalmas meglepetés volt. Elöljáróban annyit, hogy egyikük sem vallott szégyent. 

 

Dudelange (luxemburgi) – Salzburg (osztrák)

Tj.: Dudelange, 4-4-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

 

Már az első mérkőzés sokkolta Európát, ugyanis a luxemburgi kiscsapat óriási meglepetésre 1-0-ra legyőzte az osztrák bajnokot. Egy hét múlva a visszavágón jött az újabb hidegzuhany: a Dudelange a 26. percben vezetést szerzett a Red Bull Arénában. Ekkor megrázták magukat a hazaiak és előnnyel mentek a szünetre. Ám az esélytelennek titulált vendégek az 57. percben újra vezettek. Nagyon közel jártak a bravúrhoz. A 74. perces kiállításuk után megzavarodtak és két gólt is kaptak, ám a minden erejével támadó Salzburg képtelen volt újabb gólt lőni, így kiesett.

 A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőjében a szlovén Maribor otthonában kezd a Dudelange, ahol újabb bravúrt szeretne elérni.

Érdekesség, hogy a Dudelange játékosainak összértéke a transfermarkt.de szerint 3,5 millió Euró, míg a Salzburgé 35 millió 150 ezer Euró. A Maribor ennek a harmada, azaz 10 millió 475 ezer Euró.

A magyar NB I-es csapatok játékosállományának értéke. Forrás: transfermarkt.de

Linfield (északír) – AEL Limasszol (ciprusi)

Tj.: AEL, 3-0-s összesítéssel.

 

A visszavágón a Linfield bravúrt ért el azzal, hogy döntetlent játszott a ciprusi bajnok ellen. Az odavágón viszont nem sikerült csodát tennie, hiszen sima, 3-0-s vereséget szenvedett.

 

Valletta (máltai) – Partizan (szerb)

Tj.: Partizan, 7-2-es összesítéssel.

A leggyengébb teljesítményt a máltai Valletta nyújtotta, ám hozzátartozik a történethez, hogy a Partzian semmit sem bízott a véletlenre. Pozitívum, hogy Mifsud mind a két meccsen betalált.

 

Skenderbeu. Amikor meghallja ezt a nevet az ember, könnyen egy ócskább sör neve ugorhat be neki. Amikor meglátja a stadiont, akkor a vidéki kiscsapat titulussal illetheti. Amikor elkezdődött a meccs, és ráijesztettek az albánok a Lokira, akkor arra gondolhatott az ember, hogy ennek a „gyenge sörnek” milyen jó marketingje van. Később viszont kiderült, hogy az albán bajnok nem adja magát olcsón és bizony nem is olyan rossz, mint azt hazánkból sokan gondolhatták.  Simán szétfocizták a DVSC-t és teljesen megérdemelten nyertek. Az eredmény a magyar bajnokra nézve hízelgő.

A kudarc egyértelműen annak volt betudható, hogy a DVSC játékosai nem vették komolyan ellenfelüket. Keveset futottak és sok labdát szórtak el. Mindent elmond, hogy az UEFA honlapja szerint a hajdúságiak nem lőttek kapura a 90 perc alatt.

A Skenderbeu-Debrecen BL-selejtező első mérkőzésének főbb statisztikai adatai. Forrás: UEFA.com

Szerencsére a visszavágóra alaposan összekapta magát a Debrecen és ellentmondást nem tűrően futballozva 3-0-ra nyert. Így a következő körben összecsaphat a BATE Boriszovval.

A Lokinak láttuk már mind a két arcát. Reméljük, hogy a fehéroroszok ellen a nyíregyházi Debrecent láthatjuk a pályán. 

 

 

Ha tetszett, nyomj egy lájkot!

 

 

Kommentek száma: 0Címkék: Bajnokok Ligája

Webring:

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!